Saját vers #2

Sziasztok! Megérkezett a második vers is az oldalra! A történetéről igazából csak annyit mondanék, hogy néhány hete írtam meg, osztályfőnöki órán ülve, és annyi történt, hogy kinéztem az ablakon a szürke, párás, sáros, borús tájra, elnéztem a munkát kerülő karbantartóinkat, akik rendületlenül eregették az ég felé a cigifüstöt, mit sem törődve azzal, hogy a suli területén belül mondjuk nem szabadna szivarozni, aztán csak jöttek a szavak. Mindössze egy tizenéves gondolatait írja le ebben a mai, rohanó, össze-vissza világban, ahogy én tekintek a társadalomra. Kritikának szántam, nem tudom, mennyire jött össze, majd tudassátok velem. Remélem, tetszeni fog nektek. 
UI. Köszönöm az előző posztra kapott sok megtekintést és a kedves szavakat (a kommenteket, a privát üzeneteket és a szemtől-szembe elmondott véleményeket is)! 
További szép napot kívánok,
x Dia 

Zaklatott lélekkel

Nem tudom már, miben higgyek:

a jóban vagy a rosszban?

Nem tudom, hogy merre lépjek:

jobbra-e vagy balra?

Kinézek az ablakomon s elborzad a lelkem,

nézem, miként az emberekből kihal az érzelem,

s látom, miként napról napra egyre

a szakadék szélére sodródunk, megbénít a félelem,

a düh, a csalódottság, hogy hova jutottunk.

Mondd, hova tűntek az évek,

mikor a törvény elől nem futottunk,

de kéz a kézben haladtunk. Kérlek! -

Istenem, úgy kérlek, add vissza nekem ezeket

a csendes, nyugodt napokat,

mikor a gyűlölet felett ott állt még a szeretet,

mikor szép szavakkal töltöttük meg az üres lapokat,

mikor a testvér még szerette a testvért,

mikor egy nő szégyenérzet nélkül pénzért

nem árulta utcaszélen a testét,

mikor még nem tűnt idegennek a tükörkép,

mikor a vagyon utáni szomj

nem itta magát a testünkbe,

mikor az eredő ördögi rossz nem lüktetett szívünk minden egyes fáradt dobbanásával az ereinkben.

Hova jutottunk ember?

Mikor lett a hatalomvágy fontosabb,

mint a kegyelem? A köztünk lévő kapocs nemhogy szorosabb,

de mindjárt a darabjaira hull.

Hát szaladj, de gyorsan, ember,

szaladj, fuss, siess,

hadd maradjon meg benned

a jóság apró szikrája,

hagyd magad mögött a koszos, ködös éjszakát,

hadd mosd a lelked újra tisztára,

s felejtsd el a múlt zaját.

S ha majd rátalálsz e helyre,

hol a fény uralkodik a sötétség felett, mondd el nekem,

hogy merre

induljak, hol találom vigaszom,

hol elcsitul zaklatott lelkem.